A hitről beszélni sosem egyszerű, de Reával ez is könnyen megy, ahogy a posztjain is látható. Todorovits Rea könnyed, csajos stílusa, vagány szófordulatai még azoknak a figyelmét is felkeltik, akik szkeptikusak a hittel, vallással kapcsolatban, különösen egy olyan világban, amely egyszerre szomjazza a kapaszkodókat és kérdőjelezi meg a legmélyebb igazságokat. Todorovits Rea hamarosan megjelenő második könyve, az ,,Isten nem fizeti ki a villanyszámlád, de nem hagy a sötétben” éppen ezért lehet fontos sokaknak: nem kész válaszokat ad, nem prédikál, hanem kérdez, gondolkodik, vitatkozik és közben őszintén megmutatja, hogyan fonódhat össze hit, veszteség, élet és emberi gyarlóság. Ilyen lenne vajon egy modern messiás, akit körülbelül 160.000-en követnek már?
Todorovits Rea: úgy olvastam, mint Isten tökéletes marketingkönyvét
Napjában 150.000 embernek mesélsz történeteket a hitről, így helyén valónak tűnik a kérdés, mi az első emléked arról, amikor tudatosult benned, hogy hiszel Istenben?
Rea: A tudatosság szerintem folyamatosan fejlődik ki az emberben. Mi nem voltunk kifejezetten vallásos család, templomba nem jártunk, de Isten léte és Jézus alakja jelen volt az életünkben. Talán 14–15 éves koromban kezdett ez bennem tudatosabbá válni. Akkor voltam elsőáldozó, bérmálkozó is, azt érzem, hogy ez egy fejlődési szakasz volt az életemben. Szépen, lassan nőtt bennem annak a felismerése, hogy mit jelent a hit, és mit jelent Istenben hinni.
Tinikordban jött az isteni sugallat, egy jel, vagy bizonyosság?
Rea: Emlékszem, kilencedikes voltam, amikor a Biblia kötelező olvasmány volt. Nekem az hatalmas „kattanás” volt. Spirálfüzetbe vezettem mindazt, amit nem értettem, vagy ahol úgy éreztem, hogy itt valami nem stimmel. Úgy olvastam, mint Isten tökéletes marketingkönyvét, és persze lázadó tiniként kerestem benne a hibát. Minél többet jegyzeteltem, és minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább azt láttam, hogy a válaszok előbb-utóbb megérkeznek. Lehet, hogy nem ugyanott, hanem egy másik fejezetben, egy másik zsoltárban vagy egyszerűen a saját gondolkodásomban. Nekem ez nagyon fontos tapasztalat volt. Azt gondolom, hogy az Isten kérdése sok embernél már egészen kisgyermekkorban megjelenik. Talán akkor, amikor először találkozunk az elmúlással akár egy történeten, akár egy családi veszteségen keresztül. Ilyenkor kapcsolhat be először a hit, a kapaszkodó, a mennyország vagy a továbbélés kérdése.
A modern korban sokáig úgy tűnt, hogy a vallás halott, ám mostanában – kicsit marketingesebben fogalmazva – újra felszálló ágban van, egy fontos különbséggel: inkább a hit szót használják. Sokan sarkosan különbséget tesznek hit és vallás között. Te is így látod?
Rea: Nagyon élesen. A vallás sokszor a rituálékról szól. Arról, hogy tudom, mikor kezdődik a mise, hogyan zajlik egy szertartás, mit kell mondani, mit kell tenni. Ez egyáltalán nem rossz, de nagyobb teret adhat a képmutatásnak is. A hitben élés viszont valami egészen más. Az átszövi az ember minden gondolatát, cselekedetét, emberi kapcsolatát. Nem feltétlenül látványos, nem biztos, hogy kereszt van a homlokodon, nem biztos, hogy minden mozdulatod vallásosnak tűnik, de mégis ott van benned valami mély, belső tartás. Szerintem óriási különbség van a kettő között.
A könyv címe igazán provokatív, mégis tűpontos. Mit jelent számodra az, hogy Isten nem fizeti ki a villanyszámlád?
Rea: A cím egy saját élethelyzetből született, ki lehet találni mi történhetett. Számomra legfontosabb a cím második fele, miszerint: ,,de nem hagy a sötétben”. Nagyon sokan várjuk a megoldást Istentől, az univerzumtól, az imától, a mantráktól, bármitől, amiben hiszünk. A könyv és a cím is arról szól, hogy a megoldás nem úgy érkezik, hogy valaki mindent elintéz helyettünk. A hit nem automata. Nem úgy működik, hogy bedobom a kétezer forintot a perselybe, elmondom az imát, és kijön belőle a segítség.
A legtöbbször szorult helyzetben kérünk, míg a jobb pillanatokat hajlamosak vagyunk elfelejteni.
Rea: Pontosan. A hit inkább azt adja meg, hogy más szemszögből tudjak ránézni a helyzetemre. Hogy máshonnan lássam önmagamat, a lehetőségeimet, a fájdalmaimat és a reményeimet. Ebből a másfajta látásból születhetnek meg a valódi megoldások.
Tehát szerinted a hit nem könnyíti meg automatikusan az életet?
Rea: Egyszerre könnyíti meg és nehezíti is. Könnyíti, mert van kapaszkodód. De nehezíti is, mert a hittel együtt kérdések is jönnek. Egy hívő ember tele van kérdésekkel. Vitatkozik, perlekedik, újra és újra keresi az értelmet. Én soha nem kételkedtem Isten létezésében, de voltam rá rettenetesen mérges.
Hogy nézett ki nálad, amikor begurultál Istenre?
Rea: Ordítottam Istennel és kérdőre vontam. Ez egy szerettem elvesztése után történt. Nem tudtam feldolgozni a veszteséget. És ilyenkor az ember ahhoz rohan, akit a legjobban szeret. Tőle kérdezi: miért engedted? Miért hagytad? Sokan kérdezik tőlem, hogy szabad-e haragudni Istenre. Én azt mondom, igen. A Jóisten az őszinteséget szereti. A kapcsolatot, mert amíg perlekedsz vele, amíg kérdezel, amíg sírsz és vitatkozol, addig kapcsolódsz hozzá. Az lenne az igazi elszakadás a hittől, ha közömbössé válnál.
A közösségi oldaladon az utóbbi évek alatt körülbelül 150.000-en kezdtek követni, pedig valójában egy kedves gesztusból indult a hivatalos felületed. Szerinted mi ennek a titka?
Rea: Talán az, hogy minden ember eredendő vágya a harmónia, hogy rendben legyen önmagával, a kapcsolataival, a mindennapjaival. A világ közben folyamatosan azt üzeni, hogy akkor vagy értékes, ha teljesítesz, ha eredményt mutatsz fel, ha állandóan teszel valamit. Pedig lehet, hogy akkor is jó vagy, ha egyszerűen csak létezel. Én valahol erről beszélek. És szerintem tudat alatt mindig az istenlét kérdését járjuk körül, még akkor is, ha nem mondjuk ki. Igen, köszönöm, hogy megemlíted a gesztust; Miskolcon készítettem sok évvel ezelőtt egy interjút a helyi kórházban, ám az anyag helyett egy daganatos beteggel kezdtünk el beszélgetni. Aztán azt vettem észre, hogy minden nap írtam neki valami lélekemelőt, remélve, hogy erősítem a hitét abban a hatalmas küzdelemben, amin egy rákos betegnek át kell esnie, nemcsak testi, de lelki értelemben is.
Azon gondolkodom, ilyen lenne egy modern kori prédikátor? Vagány, fiatalos és csajos külső, farmerdzseki és végtelen hullámos haj? Ezzel a követőtáborral influenszernek tartod magad?
Rea: Nem, egyiknek sem! Én mindenki szomszédasszonya vagyok. Az az ember, akihez be lehet kopogni virtuálisan egy kis megértésért, egy kis figyelemért, egy kis kapaszkodóért. Nem véleményvezér szeretnék lenni. Csak arról szeretnék beszélni, hogy van értelme szeretni, van értelme élni, van értelme hinni, és van értelme továbbmenni.
Hit kérdésében a szkeptikusok száma milliós lehet. Mit üzennél azoknak a kételkedőknek, akik kézbe veszik a könyvedet?
Rea: Azt, hogy ez nem hittérítő könyv. Nem az a célja, hogy bárkire ráerőltessek bármit. Inkább azt szeretném megmutatni humorral, öniróniával, pofára esésekkel és nagyon is életszagú történetekkel, hogy valaminek meg kell jelennie az életünkben, ami túlmutat rajtunk. És az sem baj, ha valaki még nem találta meg ezt. Nem kevesebb attól, hogy kérdez. Nem kevesebb attól, hogy kételkedik. Ember és ember között nincs különbség, ha jó ember. A hit nem tökéletességet jelent, hanem kapcsolatot, önazonosságot. Azt, hogy merjük megmutatni, kik vagyunk valójában. És talán ez a legnagyobb ajándék, amit kaphatunk: hogy a saját történetünket szabad akarattal írhatjuk, miközben valaki mindig hisz bennünk, még akkor is, amikor mi magunk már alig tudunk.
A humorod, csajos, kozmó stílusod merőben eltér attól a stílustól, amit egy mélyen hívő embertől megszoktunk. Mi a helyzet a másik oldallal? Hogy viszonyulhat szerinted egy pap vagy lelkész ahhoz, amit a könyvben leírsz?
Rea: Bele sem akarok gondolni. (nevet) Biztos lesznek olyanok, akik megbotránkoznak, de összeségében azt gondolom, nem a csomagolás, hanem az üzenet a cél. Ha valakiben megmozdul valami bármelyik történet hatására, már megérte megírni a könyvet.
Számos saját történeted mellett több, valós személynek a szívmelengető történetét meséled el. Engem viszont, ahogy majd gondolom sokakat a rejtélyes Edződ érdekelne.
Rea: Sejtettem! Igen az Edző, aki hosszú, hosszú ideje erősíti a hitemet, számtalan diskurzuson vagyunk túl, és remélem még ugyanennyi, ha nem több eszmecserénk lesz. Az ő kiléte azonban hivatásánál fogva homály marad. Sok-sok ponton azonos a véleményünk, és ezt az egyház szinte biztos nem nézné jó szemmel.
Veszélybe kerülne az egyházban betöltött pozíciója, ha felfednéd a kilétét?
Nagyon valószínű, ugyanis a könyv kellőképpen kritikusan áll a működéséhez, szabadabb stílusban készült és több pontján is megbotránkozhatnak a konzervatív nézeteket valló vezetők. Tudom, hogy sablonos, de én tényleg mindenkinek írtam ezt a könyvet, aki szeretne elgondolkodni és kicsit közelebb kerülni Istenhez, és ez szó szerint mindenkire is igaz!
Isten nem fizeti ki a villanyszámlád… de nem hagy a sötétben
Az Isten nem fizeti ki a villanyszámlád… de nem hagy a sötétben című kötet az utcai teológia / egzisztenciális esszé műfaji meghatározást kapta. Rea több mint 150 000 követővel rendelkezik a közösségi médiában, erős, közvetlen hangon ír, hétköznapi történeteken keresztül beszél hitről és egzisztenciális kérdésekről. A könyv humora és a vallás kritikus megközelítése már most hatalmas érdeklődésnek örvend, miközben biztosak vagyunk benne, hogy komoly beszélgetések alapját fogja adni a könyv. Az Isten nem fizeti ki a villanyszámlát… de nem hagy a sötétben című kötet a 97. Ünnepi Könyvhéten debütál, de a HM Könyvek webshopjában már korábban elérhető lesz. A négynapos fesztiválon a Helyesen magyarul már HM Könyvekként várja az 51-es standnál az érdeklődőket a Duna-korzón, június 11. és 14. között.
