Ez az írás a „Gép írta vagy ember?” sorozat második része. Az elsőben azt jártam körbe, mit mond – és főleg mit hallgat el – az EU friss AI-jelölési szabályozása a könyvekről. Most jöjjön az, ami a szabályozás alatt, a mindennapokban zajlik.
Volt idő, amikor azt hittem, ennél nagyobb képtelenséget nem hallok: írd meg a könyvedet 90 perc alatt, készítsd el hozzá az értékesítési felületét, és add el az első példányt – mindezt ugyanabban a másfél órában. Csak egy kérdés maradt bennem: ki szeretne olyan könyvet olvasni, méghozzá pénzt adni érte, amit a 90 perc töredéke alatt írtak? Mennyi tudás, tapasztalat, megélés, érzelem és fantázia fér egy ilyen kötetbe? Költői a kérdés. Mindannyian tudjuk a választ.
Aztán jött valami, ami ennél is jobban meglepett.
Mostanában több szerző is megkeresett azzal, hogy egyes kiadóktól a kézirat beküldésének másnapján már húszoldalasnál is hosszabb, részletes értékelést kaptak. Ők maguk is csodálkoztak. Bevallom, én is. Az elmúlt tizenhat év során jó néhány kézirathoz volt szerencsém, és tudom, mit jelent végigolvasni egyet. Egy átlagos kézirat 200–300 A4-es oldal, 350 000–600 000 leütés. Ha nem egy nyolcoldalas mesekönyvről beszélünk, vajmi kevés esély van rá, hogy 24–48 óra alatt elolvassuk, végiggondoljuk, és tartalmi, szerkezeti és nyelvi szinteket is érintő, megalapozott lektori véleményt írjunk róla.
A legújabb kihagyhatatlan ajánlat pedig az, hogy 48 órán belül teljes körű véleményt adnak a beküldött kéziratról. Ugyanaz az aggályom támadt, ezért rá is kérdeztem. A válasz az volt, hogy csak részletet kérnek a könyvből, a teljes kéziratot nem javasolják beküldeni.
Ezzel két problémám van.
Az egyik: ha a kiadó küld a szerzőnek egy titoktartási nyilatkozatot, minden további nélkül be lehet küldeni a teljes kéziratot, hiszen onnantól a titoktartási kötelezettség a kiadó minden munkatársára vonatkozik. Vagyis a „csak részletet kérünk” nem a szerző védelmét szolgáló óvatosság.
A másik: ha a szerkesztő nem látja a teljes kéziratot, hogyan mondaná meg egy regénynél, hogy rendben van-e a dramaturgia, a helyükön vannak-e a jelenetek, nem hiányzik-e valami, a cselekmény eljut-e oda, ahová a szerző tervezte, és a szereplők úgy fejlődnek-e, ahogy az író kigondolta? És sorolhatnám. Ugyanez igaz a szakkönyvekre is: ott a logikai összefüggéseken és az érthetőségen áll vagy bukik minden. Egy kiragadott részletből ez egyszerűen nem látszik.
Kedves Írók!
Kérlek benneteket, legyetek körültekintőek. Rengeteg időt és energiát fektettetek az írásba, benne van a tapasztalatotok, az érzéseitek, a gondolataitok, a fantáziátok, ti magatok. Ne hagyjátok veszni ezeket!
Ha gyanúsan gyorsan érkezik a visszajelzés, van néhány dolog, amit mindenképpen érdemes megtenni:
- Kérjetek titoktartási nyilatkozatot, amelyben az is szerepel, hogy a kéziratot semmilyen AI-platformra nem tölthetik fel – és csak akkor küldjétek be a szöveget, amikor ezt aláírva visszakaptátok. (Jó esetben ezt a kiadók maguk küldik meg, még mielőtt a teljes kéziratot befogadnák tőletek.)
- Ha megérkezett a vélemény, futtassátok át egy AI-detektoron (például: https://isgen.ai/hu). Egy dolgot viszont hadd tegyek hozzá őszintén: a detektor eredménye nem bizonyíték. Ezek az eszközök tévednek is, méghozzá pont a szakmai, sablonosabb regiszterű szövegeknél hajlamosak téves riasztásra – egy lektori vélemény pedig pont ilyen. Kezeljétek tehát gyanújelként, ne ítéletként.
- Ha a detektor gépi eredetet jelez, először kérdezzetek rá a kiadónál írásban: ki készítette a véleményt, mennyi idő alatt, és használtak-e hozzá AI-eszközt – ha igen, milyen mértékben. A válasz (vagy a válasz hiánya) sokat elárul.
- Ha kitérnek a kérdés elől, vagy a válaszuk ellentmond az aláírt titoktartási nyilatkozatnak, akkor jöjjön a jogi segítség.
Gondoljatok bele: nem lenne jó érzés, ha a ti kéziratotokon „tanulna” az AI, és egyszer csak más írásokban találkoznátok a saját mondataitokkal.
És hogy mi hogyan csináljuk?
Az előző írásomban azt ígértem, hogy nem várunk a jogszabályra: nálunk a szerzők emberek maradnak, nem promptok. Ez a mondat most a másik oldalról is igaz. A hozzánk beérkező kéziratokkal ugyanígy bánunk: egyetlen beküldött szöveg – se teljes, se részlet – nem kerül fel AI-platformra. A véleményt ember írja, ezért tart annyi ideig, amennyi ideig egy embernek tart. És ha valahol mégis technológia segít nekünk, azt őszintén megírjuk. Nem kötelességből, bizalomból.
Tudom, hogy az AI sok mindenben nagy segítség lehet. De vannak esetek, helyzetek, amikor etikátlan használni. A könyvkiadás ilyen. Mások szellemi termékét nem dobhatjuk oda egy gépnek – ez mindannyiunk felelőssége.
— Böbe · Helyesen Magyarul | HM Könyvek
A sorozat 1. része: „Gép írta vagy ember? Amit az új uniós AI-szabályról egy könyvszerető embernek tudnia érdemes” – https://hmkonyvek.hu/blogs/magazin/gep-irta-vagy-ember-eu-ai-szabaly-bobe
