Kezdetben szóba sem került, hogy franciatanár legyél. 14 éves voltál, amikor a gimnáziumban, az orosz és az angol után új nyelvet kezdtél tanulni. Miért pont franciát?
A sors döntött helyettem. Nagyon jól mentek általános iskolában a nyelvek, így az oroszórák mellett angol szakkörre is jártam. Kéttannyelvű középiskolába szerettem volna menni angol szakra, de az akkor még akkora újdonság volt, hogy tizenhatszoros túljelentkezés volt. Bízva abban, hogy majd átjelentkezhetek, a francia osztályba kezdtem el járni, és végül annyira megszerettem, hogy ott maradtam.
A franciázz.hu-n azt írod, hogy ,,zizzent franciatanár” vagy. Ez csak a magánéletben mutatkozik meg, vagy a tanítási módszeredben is?
Én az a nyelvtanár vagyok, aki tanítás mellett nyelvtanuló is. Az angol felsőfokú nyelvvizsgára egyedül készültem fel, nemrég pedig a spanyolt kezdtem el, így ugyanazt az utat járom be, amit a diákjaim. Egy kicsit kifordítom a négy sarkából az oktatást, merthogy próbálom lazábbá tenni, hogy élvezhető legyen a nyelvtanulás. Nagyon sokféle anyag van az oldalamon, így nemcsak mondatkártyák, hanem dalok, szövegek és mindent átitat az igazi, élő nyelv. Szeretem, ha jól érezzük magunkat tanulás közben, és bár el tudom magyarázni a nyelvtant, próbálom elsősorban a használatát gyakoroltatni. E tekintetben igen, talán furának, „zizzentnek” számítok a tanítási gyakorlatomban is, akárcsak a magánéletemben.
A honlapodon azt is kiemeled, hogy nem ötvenéves módszerekkel dolgozol. Te még a régi szellemben tanultál, vagy a tanulásod alatt alakítottad ki azt a módszert, amivel dolgozol?
Amikor elkezdtem tanulni a franciát, rettentő unalmasnak tartottam a temérdek nyelvtani feladatot, és magamnak tettem azokat érdekessé. Láttam, hogy az osztálytársaim is utálták, de mivel magamnak emberközelivé tettem, számomra élvezetessé vált a tanulás. Az egyetem alatt elkezdtem franciaórákat adni, ami sokat segített abban, hogy a módszert, amit magamnak megteremtettem át is tudjam adni. Számomra Lomb Katótól az Így tanulok nyelveket alapmű, mert bár valójában ötvenéves a módszer, nem terjedt el, holott teljesen igaza van abban, hogy a nyelvből értjük meg a nyelvtant, de a nyelvtanból soha nem lesz nyelvtudásunk. Ő kaptafákban gondolkodott, amit én sémamondatnak hívok, de a lényege ugyanaz: rögzülniük kell a nyelvtani formáknak, és ha ez megvan, csak a szavakat kell cserélni a mondatokban.
A tanítványaid egyfajta valóságshow keretein belül végigkövethették, ahogyan Normandiába költözöl, és onnan tanítottad őket, és számoltál be nekik az új életedről. Habár az ember beszéli a nyelvet, érik meglepetések. Hamar hozzászoktál az ottani dialektushoz?
Normandiában azt tapasztaltam, hogy lassabb az életritmus, mint Délen, és nem beszélnek olyan gyorsan az emberek. Habár sokkal könnyebben megértettem őket, mint a délieket, de még a felsőfokú franciatudásommal is azt kell mondjam, hogy a beszélt nyelv nagyon más, mint amit az iskolában tanultam. Tapasztaltam, hogy egy kellemes baráti este után rettenetesen lefáradtam abban, hogy mindenkit értsek, hiszen idegennyelvi környezetben sokkalta nehezebb megérteni az adott nyelvet. Hozzá lehet szokni, és muszáj átvergődni magunkat a kezdeti nehézségeken, ami bizony akkor is megvan, ha jó beszéljük az adott nyelvet.
A könyved egyfajta naplóként is felfogható. Mennyire engeded be az olvasót az érzéseidbe?
Eléggé beengedem, mert nekem nem probléma megosztani a bukásaimat, a dilemmáimat vagy a félelmeimet. A diákjaimnak is meséltem ezekről, akik között van olyan, aki komoly válságban van, és sok erőt kap abból, hogy őszintén beszélek, sőt, még könyvet is írok arról, hogy milyen hülyeségeket csináltam. Nem kell szégyellnünk magunkat, hiszen emberek vagyunk, és a kudarc teljesen természetes része az életnek.
Egyfajta ,,csalamádé” ez a kötet, mert több minden van benne: francia nyelv, napló és turistalátványosságok is. Kiknek ajánlod? Akkor is érdekes lehet, ha a francia nyelv annyira nem izgatja az olvasót?
Sokan megtalálhatják benne, amit keresnek, akár azok is, akiket nem a francia érdekel, hanem az emberi történet, vagy éppen vállalkozóként nem találják a helyüket. Egy anya története is benne van, merthogy nem huszonévesként vágtam bele a francia kalandba, hanem negyvennégy évesen, az életem közepén. Ilyen korban sok anyuka feláldozza magát a családért, vagy nem mer menni, mert úgy gondolja, hogy már öreg ehhez. Számukra is érdekes lehet a könyv, mert ha kirepülnek a gyerekek, igenis jár nekünk egy második kezdet! Bár a könyvben vannak francia mondatok is, egyáltalán nem akadályozzák az olvasási élményt.
Mi volt a legnagyobb kihívás a könyv megírása során?
Három, számomra nagy kihívás volt. Elsősorban a szoros időbeosztásom, mert könyvet írni nem lehet úgy, hogy van öt percem, és gyorsan írok tíz mondatot. Ez összefügg a második legnagyobb kihívással, mégpedig azzal, hogy a történet 2020-ban játszódik, és azóta rengeteget változott az életem, nagyon sokat haladtam a személyiségfejlődési utamon. Ami akkor hatalmas dilemma volt, ma már nem tűnik annak, és mai fejemmel tudom, miért voltam elakadva annak idején. Mégis, most vissza kellett „repülnöm” oda, hogy írni tudjak arról, ami akkor történt velem. Kívülről csak az látszott, hogy Anikó ott sétál a normandiai tengerparton, holott a valóság sokkalta árnyaltabb volt ennél. Az olvasókat mélyen beengedem a lelkembe, mert mi emberek mindig egymástól tanuljuk a legtöbbet. A harmadik kihívás pedig az volt, hogy előteremtsem a szükséges anyagiakat, hogy ez a trilógia létrejöhessen.
A könyv – ahogy mondtad is – egy trilógia első része. Bár most november végén jelenik meg, és korai lehet a kérdés, de mikorra tervezed a második részt?
Az első könyvvel nagyon jól sikerült visszautaznom az időben, úgyhogy bár most adok magamnak időt arra, hogy néhány hónapig mással, főleg a franciázz.hu-n lévő feladataimmal foglalkozzak, 2025 elején szeretném folytatni a második kötettel, ami reményeim szerint jövő év nyarán jelenik meg, a harmadik, befejező részét pedig őszre tervezem.