2020. már 30.

Manapság, amikor mindenki a koronavírustól és annak mindenféle hatásától retteg, minden téren szükségünk van a hitünkre. Mayer Kriszti Álmaid lesznek a valóságod – A múltban rejlő érzelmek című könyvével a szerelembe és a családba vetett hitünket adja vissza. Talán pont ez az, ami most a legfontosabb.

 –  Mi először személyesen nem a könyved miatt találkoztunk, hanem egy teljesen más területén az életnek. Bevallom, nagyon kellemes és maradandó történet volt ez az egész családunk számára. Mesélnél róla, hogy mivel foglalkoztok jelenleg a férjeddel, Robival?

– Igen, nagyon szívesen! Egy saját ötlet alapján született streetfood termékünk van, Melan’Goo-nak neveztük el, mert Meleg ételt teszünk LÁNgosba.

Régebben több gyorséttermet üzemeltettünk Kaposváron, volt egy a kaposvári élményfürdőben is, ahol lángost is sütöttünk. Sokan szerettek minket, és sokan szerették a lángosunkat is. Gyakran fél órát is képesek voltak rá várni, mert a miénk különleges volt.

Gyakran mondtam is Robinak, hogy olyan jó ezzel a tésztával dolgozni, ki kellene találnunk valamit belőle, Ő pedig ilyenkor mindig azt mondta – persze, lángost.

Aztán az élet úgy hozta, hogy bezártuk az üzleteket és elköltöztünk Sopronba.

fb_img_1585513383380_5981.jpg

A gyerekeinkből 3 már nagy volt, senki nem akart Kaposváron maradni, Pécs vagy Sopron lett a kérdés. Sopron mellett döntöttünk. Robi kijárt Ausztriába dolgozni, én pedig otthon voltam az akkor még csak 3 éves kislányunkkal.

Nagyon szeretek sétálni, a gondolkodáshoz pedig mindig mennem kell; szerencsére van egy kutyánk, ezért volt indok a sétára. Ilyenkor születnek a legjobb ötletek, így született a Melan’Goo is!

Tehát egy burgonyás lángos tésztával dolgozunk, amiből tölcsérformákat sütünk sütőben, és ezeket a tölcséreket töltjük meg különböző frissen grillezett húsokkal, friss zöldséggel, magyaros ragukkal, füstölt-főtt csülökkel.

Ugyanebből a tésztából készítjük a burgerzsemléket, toastokat és még desszert is készül belőle.

– A MelanGo elég sok idődet leköti, ráadásul ott vannak a gyerekek is. Hogy fér bele az idődbe még az írás is?

– Az első szerelmem a férjem, a második a gyerekeim, a harmadik a Melan’Goo és legújabb lett az írás.

Ha nagyon szeretsz valamit, akkor találsz időt rá! Gyakran fél 5-kor kelek és sokszor éjfél, mire lefekszem. Sok mindennel foglalkozom, ez azért jó, mert amikor valamelyiknél elakadok, akkor mindig van mihez nyúlnom. Robit néha kiagyalom ezzel, de ennyi idő után azt hiszem, elfogadta ezt a tulajdonságomat.

Mindig kell, hogy valami éltessen, valami motiváljon és húzzon előre, ilyenkor érzem jól magam! Az én életemben valamiért rendkívül fontos a terhelés, így lettem összerakva. Nagyon szeretek írni, és szívesen osztom meg tapasztalásaimat másokkal, hátha tudok segítek vele.

– Az Álmaid lesznek a valóságod – A múltban rejlő érzelmek című könyved a férjeddel való kapcsolatotokat mutatja be egészen a kezdetektől. Elárulsz néhány részletet, ami szerinted az olvasókat különösen érdekelheti?

– Persze! Általában azt szokták megkérdezni, hogy működhet jól a kapcsolatunk ennyi idő után úgy, hogy együtt is dolgozunk. Vendéglátásban dolgozunk, Robi kb. 35, én pedig már 32 éve, ebből pedig 20 éve együtt. Jól kiegészítjük egymást. Ez nyilván nemcsak munkánkban létezik, hanem az élet minden területén.

– Mit gondolsz, mi az, ami miatt a ti szerelmetek ennyire erős?

– Lehet hihetetlen, amit mondok, és még Robi is kételkedik benne, hogy ez igaz lenne, de hiszek abban, hogy a lelkünk találkozott.

Szerintem akkor tudsz csak kiteljesedni igazán egy kapcsolatban, ha a lelketek találkozik. Nem számít, ki hogy néz ki, semmi külsőség (ez csak plusz, ha az is passzol), mert két lélek talál egymásra.

Sok párt láttam már, akik hozzánk hasonlóan teljes harmóniában élnek, pedig külsőre nem is illenek egymáshoz.

A következő fontos eleme egy kapcsolatnak, a feltétel nélküli bizalom, ezt többször említem a könyvben is, mert hiszem, hogy enélkül nem működne.

Mint mindennek, így a kapcsolatoknak is a legfontosabb része az alap! Csakúgy, mint egy háznál! Ahhoz, hogy meg tudj bízni valakiben, őszintének kell lenned, akkor fordítva is ezt kapod majd.  Erre érdemes csak építkezni! Egy kapcsolat olyan, mint egy gyémánt! Csiszolni kell, ha szeretnéd látni igazi csillogását!

56214338_2214189811999052_6099045588307804160_n_5964.jpg

Ha bárki azt gondolná, hogy mi soha nem veszekszünk, el kell, hogy szomorítsam. Szerintem mi legalább annyit veszekszünk, mint bármely más házaspár. Ami miatt mégis más! Kezdettől fogva vannak szabályaink! Pl. sosem fekszünk le haraggal – ezt még talán a legelején megfogalmaztuk magunknak, és mindig mindent átbeszélünk, amíg mindketten meg nem nyugszunk! Viszont nem káromkodunk, nem sértegetünk és nem beszélünk csúnyán egymással, hiszen ezzel nem oldanánk meg semmit, csak eltávolodnánk egymástól! Nálunk a legcsúnyább szó a hülye, bár ezt már nem is tartjuk annak.

A felmerülő nehézségeket, amik menet közben érkeznek, nem problémának, hanem megoldásra váró feladatnak tekintjük.

Nem hordozunk semmit, ha bánt, elmondjuk, nem rovunk fel semmit, ha leesik, felvesszük, ha égve marad, lekapcsoljuk, ha tele van, kivisszük. Nem a másik helyett tesszük, hanem közösen egymásért, a családunkért. Sosem panaszkodunk egymásról másnak, hiszen, ha mi nem tudjuk megoldani, más sem tudja majd!

Tiszteljük és becsüljük egymást, és nincs olyan nap, hogy legalább 20-szor ne mondanánk egymásnak – szeretlek.

– Szerinted mi az, amit manapság a párok rosszul csinálnak? Miért megy annyi kapcsolat és házasság tönkre?

– Nem gondolom, hogy bárki bármit rosszul csinálna. Szerintem mindenki a legjobb tudása szerint éli az életét! Ezen a tudáson kellene kicsit változtatni, elsősorban!

Sajnos nagyon kevés ember rendelkezik megfelelő önismerettel, ezért aztán nem is tudják sokan, hogy pontosan mire is vágynak. Ez biztosan furán hangzik így elsőre, de véleményem szerint csak akkor kapsz meg bármit az élettől, ha pontosan tudod, hogy mit akarsz! Amíg ez nincs meg, addig csak részletek jutnak belőle, amik az éppen aktuális gondolatnak fognak megfelelni.

És van úgy, hogy egy házasság csupán annyi időre köttetik, amíg megszületik egy gyermek, aki csak abból a kapcsolatból születhet, attól az anyától és attól az apától, vagy míg a pár a megfelelő tapasztalást meg nem szerzi. Ha okosak, akkor időben észreveszik és sérülésmentesen elválnak, sajnos ez a ritka.

„Amin nem tudsz változtatni, azt el kell tudni fogadni!”

Szerintem az iskolákban kellene, hogy legyen olyan óra, ami az önismerettel foglalkozik, így sokkal boldogabb, tisztábban, tudatosabban gondolkodó felnőttek lennének!

– Én már tudom, hogy készül a folytatás. El lehet már róla árulni valamit?

– Persze. Most március 30-án leszünk 29 éve házasok, de már 30 éve vagyunk együtt jóban- rosszban. Kalandos utat szánt nekünk az élet, és hiszem, hogy a megélt tapasztalásokkal tudok másoknak segíteni! Ezt szeretném megörökíteni három kötetben, melyből az első egy meseszerű romantikus szerelem története, mely már kapható nyomtatott változatban.

Négy gyermekünk van, az első háromnak abban a szerencsében volt része, hogy együtt nőhettek fel. Életem legmeghatározóbb és legszebb időszaka volt, ezt örökítem meg a második kötetben. A gyerekek születését, az otthon töltött 9 évet, hogyan váltam igazi anyukává, hogyan tanultam, dolgoztam mellettük, hogy meg tudjunk élni, és hogyan indult mindezek mellett nulláról a vállalkozásunk.

Azonban talán a legtanulságosabb a harmadik kötet lesz! Elmesélem hogyan lettem üzletasszony 3 gyerek mellett, hogyan építettünk fel egy sikeres vállalkozást, majd hogyan vesztettünk el mindent, és hogyan váltunk otthontalanná és kezdtük újra az életünket, négy gyerekkel, egy idegen városban.

Ezek mellett pedig készül egy motivációs könyvem is.

img_20200212_091234_5977.jpg

– Mit üzensz az olvasóknak most, hogy a koronavírus miatt mindenki bezártságra kényszerül és ebből kifolyólag éjjel-nappal együtt vannak a párjukkal? Mi az, amivel jól tudják megélni ezt a nehéz időszakot, és esetleg még a nem olyan jól működő kapcsolatokat is új mederbe tudják terelni?

– Az első és legfontosabb üzenetem:

„Mindenben a lehetőséget keresd! Ne a kifogást! Kifogást gyártani bárki tud, de csak az igazán életképeseknek

sikerül felülkerekedni önmagukon és a megoldásra fókuszálni!”

Csukd be a szemed! Ha el tudod képzelni, hogy akivel most vagy, még idős korodban is veled lesz, akkor vágj bele, ismerd meg a párod, beszélgess vele hosszú éjszakákon át, múltról és jelenről egyaránt. Fektesd le a feltétel nélküli bizalom alapját! Tervezz közös jövőt!

Ha hosszú kapcsolatban élsz valakivel, de már nem olyan semmi, mint régen, akkor ez az idő  a legalkalmasabb arra, hogy felelevenítsd a múltat!

Emlékezz arra, ahogy megismerkedtetek, ahogy szórakoztatok, ahogy felépítettétek azt, ami most körbe vesz. Értékeld a tudást, amit megszereztél a mellett, aki végigkísért, végig veled volt! Nélküle soha nem lehetnél az az ember, aki most vagy!

Krisztivel és az írásaival itt találkozhattok:

https://www.facebook.com/mckonyvek

http://mcbook.hu/

Scroll to Top