Nyáry Luca könyve esélyes az Év Gyerekkönyve Díj 2020-ra

2020. már 24.

„Két dolog: meg akarok halni és hazudtam neked.” Ezzel a mondattal kezdődik Nyáry Luca nemrég megjelent, Vigyázat, törékeny! című könyve, melyben a korosztályát érintő lelki problémákról, depresszióról ír nagyon őszintén. Ráadásul az öt jelölt között szerepel az Év Gyerekkönyve Díj 2020 ifjúsági irodalom kategóriájában.

90974628_650481582191837_8442300545808465920_n.jpg

A könyved valójában egy tinédzser lány, Zsófi levele húgának, Jankának, miután elvesztik édesanyjukat és megpróbálja megtalálni önmagát, a boldogságot. Honnan jött a könyv ötlete?

– A téma eléggé adta magát, már az elejétől kezdve a felnövés, az azt kísérő veszteség és mentális betegségek kérdései érdekeltek a legjobban, mivel ezek különösen foglalkoztatják a korosztályomat, és mindenképp nekik akartam írni valamit. A háttér, amit ehhez a témához választottam pedig egy nagy szerelmes levél a családomnak és a barátaimnak, kicsit ezen keresztül akartam megköszönni az embereknek, hogy vannak nekem.

– Tinédzserként te is átélted a könyvben megjelenített érzelmeket, vagy inkább a környezetedben lévőktől merítetted őket?

– Is-is. Szeretek úgy fogalmazni, hogy a könyvben lévő érzelmek mindegyikével van tapasztalatom, de a történések amik a könyvben kiváltják őket, javarészt összetömörített, dramatizált, vagy teljesen fikciós változatai a saját és az ismerőseim élményeinek. Igyekeztem egy minél közérthetőbb, egyenes módon bemutatni ezt a folyamatot, ami ilyenkor lezajlik egy emberben, mivel ez a valóságban általában nem ilyen jól lekövethető ok-okozati láncban történik.

90759684_1510048105864702_7832807543628890112_n.jpg

 – A Vigyázat, törékeny! a Menő Könyvek Rólad-Neked sorozatában jelent meg, amely a tizenévesek kedvenc sorozata. Hogy érzed, tudtál valami pluszt adni a történeteddel a kortársaidnak? Esetleg segítséget a problémáik meg- és túléléséhez?

– Azt nem feltétlenül gondolom, hogy segítettem vele, valahogy nincs meg bennem az, hogy így gondoljak magamra, de az biztos, hogy nagyon odafigyeltem rá, hogy ártani semmiképp se ártsak. Az volt a célom a könyvvel, hogy átadhassak egy olyan üzenetet, amire nekem szükségem lett volna annyi idősen és abban a lelki állapotban. Elég szubjektív, hogy ez segít-e valakinek vagy nem, merem remélni, hogy az előbbi.

 – A könyvbemutató még 2019 októberében volt a Margó Fesztiválon, így már talán látható, hogy milyen fogadtatása volt. Mesélnél nekünk erről?

– Szerintem remekül fogadták, bár fene tudja, hogy néz ki egy sikeres ifjúsági könyv. Sajnos olyan alkat vagyok, aki nem hiszi el a jó visszajelzéseket (természetesen nagyon örülök nekik, de valamiért sosem érzem azt, hogy engem minősítenek) és ezért teljesen máshogy mérem a sikert. Számomra a legnagyobb siker az, hogy sok pszichológus és pedagógus tartja hasznosnak és életszerűnek a könyvet, erre nagyon büszke vagyok.

– Nem titok, hogy édesapád Nyáry Krisztián, akinek a neve már összeforrt a hazai irodalommal. Milyen hatással volt rád, arra, hogy elkezdtél írni? Inspirált, vagy teljesen önálló ötlet volt és ő csak támogatott az önmegvalósításban?

– Amióta először ceruzát vettem a kezembe, állandóan írok, szóval lehet azt mondani, hogy előbb kezdtem, mint ő. Otthon mindig támogattak ebben, sosem erőltették rám, de azért tudtam, hogy ezt a “hobbimat” szeretik a legjobban. Nem szóltak bele abba, amit csináltam, de persze segítettek, ha kértem, például a mai napig átnézetem Apával a helyesírásomat, mielőtt beküldök valahova egy szöveget.

– A helyesírás átnézésében én is bármikor szívesen segítek, hiszen a Vigyázat, törékeny! szövegét is én ellenőriztem. 🙂

Hogy tervezed, lesz folytatása a könyvnek, vagy tervezed újabb kötetek írását és kiadását?

– Ezt a történetet biztosan nem fogom folytatni, azt hiszem, azt az egész időszakot kiírtam magamból ezzel a könyvvel, lezártam magamban ezeket az érzéseket. Viszont sok új ötletem vár megvalósításra, most azt próbálom kitalálni, hogy melyiknek lenne itt az ideje. 

90782975_1040639406309401_4172089840734568448_n.jpg

– Úgy tudom, „különleges körülmények” között íródott a könyved, amit megszerkesztve is több mint 400 oldal. Jók az értesüléseim, hogy telefonon írtad a kéziratot? Szerinted jellemző ez a forma a korosztályodra? Egyáltalán írnak a korodbeliek akár csak novellákat, vagy verseket?

– Érdekes, nekem amíg a szerkesztőm el nem kezdett hüledezni rajta, meg sem fordult a fejemben, hogy telefonon könyvet írni fura dolog lenne. Nekem természetes, hogy a mobilomon alkotok, mivel az van mindig kéznél és akármikor elővehetem, ha eszembe jut valami. Azt nem tudom, hogy a kortársaim általában hogy vannak ezzel, az én barátaim például elég régi lelkek és csak papírra szeretnek írni. Az én környezetemben szinte mindenki írogat, de lehet, hogy csak az ilyen embereket vonzom be.

– Most egy rendkívüli helyzetbe kényszerültünk a koronavírus miatt. Mit üzensz a tizenéveseknek, mire koncentráljanak, mivel foglalkozzanak, hogy minél jobb szellemi és egészségi állapotban vészelhessék át ezt az időszakot?

– Szerintem az én korosztályom alkalmazkodott a leggyorsabban az új helyzethez, semmi sem versenyezhet az unatkozó kamaszok kreativitásával. A barátaim tartottak videódiszkót, koronavírus tematikájú fanfiction versenyt, online filmklubot, amit csak el lehet képzelni. Azt látom, hogy az ilyen szituációk előhozzák a közösségi szellemet, és amíg az nem lankad, mindig meg fogjuk találni a módját, hogy testileg-lelkileg épen átvészeljük a nehézségeket.

Luca könyvét itt találjátok:

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/ifjusagi-irodalom/regenyek/vigyazat-torekeny

https://moly.hu/konyvek/nyary-luca-vigyazat-torekeny

Scroll to Top