A barátnőm csillagász. Márpedig ahhoz, hogy valaki ilyesmiben jó legyen, nagyon okosnak kell lenni.
És mivel nő – éljen minden nemi sztereotípia! –, időnként megkérdezik tőle, hogy érdekli-e őt az asztrológia. (Érdekes, az egyes személyi számmal rendelkező csillagászokat nem szokták erről megkérdezni.) Na de kanyarodjunk is rögtön vissza a csillagászathoz, a matekhoz meg a könyvekhez! Ez a barátnőm ugyanis ma reggel azt mondta, amit szakmabeliként bizony magam is vallok: „Van, amiről nem szabad könyvet írni!”.
Joggal kérdezhetnéd, hogy mégis honnan tudna a könyvírásról bármit is egy asztronómus. És persze igazad is lenne, hiszen nem tud róla semmit se. (Ahogy a social media és marketing világáról se. Ugyanolyan vakfolt neki, mint nekem a csillagászat.) Ez viszont nem jelenti, hogy ne lenne-lehetne igaza. Ugyanis, ha valami olyan irdatlan sebességgel változik, mint a szokásaink, a világunk – vagy éppen a csillagászat, ugyebár –, akkor arról nem szabad könyvet írni.
Nem azért, mert nem érdekes, vagy mert senki se kíváncsi rá, hanem azért, mert könyvet írni időbe és pénzbe kerül. Hiszen, ha kész a kézirat, jönnek a szerkesztők, a korrektorok, aztán a kötetet betördelik, megszerkesztik, kiadják… És közben a folyamatok, a rendszerek, a bevált gyakorlatok annyit változnak, hogy ami a könyv írásakor forradalminak számított, az a kiadásakor már minimum bevett gyakorlat. Vagyis a könyv már akkor is idejétmúlt lesz, amikor még meg sem száradt a borítóján a lakk.
Na de akkor mégis mihez kezdjek? – kérdezheted most joggal. Mégis mivel tegyem magam láthatóvá a mesterséges intelligencia világában, amikor minden hülye tudja, hogy az már szinte retró? Minek a teperés, ha előttem már úgyis mindent megcsináltak – meg annak az ellenkezőjét is?!
Hogy mit kell akkor írni, ha nincs könyv?
Hát cikket! (Ha most beszólsz, hogy háttal nem kezdünk mondatot, akkor írjál has cikket, csak ne hasból, a többit mit bánom én?)
A jó minőségű tartalomgyártás nemcsak a tudományos világban fontos, hanem az üzleti életben is. Szóval publikálj, amikor és amennyit csak lehet!
Például azért, mert most is vannak, akiknek minden új. Akadnak, akiknek nincs idejük, tudásuk, lehetőségük tájékozódni, így örülnek, ha te összefoglalod számukra a lényeget. Megköszönik, ha leteszed nekik az alapokat, hogy arra aztán ők maguk építkezhessenek. Vagyis vlogolj, blogolj, reelselj, threadselj, építs fel előfizetéses folyamatokat. Pláne, ha a szakterületed folyamatosan és gyorsan változik.
A legfontosabb új tudás: prompt azonnal!
Napjainkban azoknak terem babér, akik egyszerre tudnak részletekbe menően tájékozódni, ÉS közben nagyon jól tudnak struktúrákat alkotni. Márpedig ők nincsenek sokan.
Vagyis, ha te ilyen vagy, akkor te magad is alkalmas vagy arra, hogy abban a tudományban vagy iparágban, amit képviselsz – szinte mindegy, hogy mi az, hiszen akár egy kőműves is lehet sikeres –, gyorsan kövesd és gondold tovább az újdonságokat. Benned van a jövő.
Akkor pláne nagyon sikeres lehetsz, ha arra is képes vagy, hogy ne csak meghallgasd, hanem meg is értsd a lényeget. Hát még ha nemcsak megérted, hanem a mindenkori hallgatóságod számára megfelelő módon interpretálod is azt! (Különösen akkor robbanhatsz be a tágabb köztudatba, ha kisebb-nagyobb szakmai közösségedben már sikerült bizonyítani.)
Hogy mit kell tudnia egy kőművesnek ahhoz, hogy ő legyen a legelismertebb szaki a szakmában?
Ismernie és követnie kell az összes gyártót, akik alapanyagokat hoznak ki, újdonságaik vannak. Tisztában kell lennie a szakmai alapvetésekkel, tudnia kell, milyen anyag mivel és hogyan van kapcsolatban, ehhez pedig folyamatosan gyűjti a friss információkat. Emellett ismernie kell az eszközöket, a régi és az új technikákat, mindezt pedig érthető, egyszerű módon kell átadnia a követői számára.
És hogy ezért mégis ki fizet?
A cégek, akiknek pénzt ér, hogy ez a mindenki álma kőműves segít a nagyközönségnek, és megismerteti velük a termékeket; valamint a többi szaki, akiknek nincs idejük ezzel egész nap foglalkozni, de szívesen megfizetik, hogy te megteszed helyettük.
A tuti biztos sikerhez tehát 3+1 dolog kell:
- kiváló kommunikációs készség;
- remek rendszerezőkészség,
- struktúraalkotási képesség,
- valamint mélyreható érdeklődés az adott terület iránt.
Nem tudom, feltűnt-e, de a listában nem szerepel a “saját könyv”. Nem véletlenül. A kutyát nem érdekli ugyanis, tudsz-e könyvet írni arról, hogyan kell trendin burkolni. Mindenki arra kíváncsi, meg tudod-e csinálni, és meg tudsz-e tanítani erre másokat is.
Hogy építs akkor jó énmárkát? Hogyan legyen jó a PR-ed akkor is, ha nem írsz erről könyvet? Legyen egy jó sztorid, és mondd el minél több embernek!
… ha pedig van egy sztorid, akkor nevezz be vele az Arany Story-ra, és nyerd meg az Arany Story díjat>>

Gáspár Katalin
Marketingvezető