Szolnok Judit igazi szuperanya. Egy sima és két fordított gyermek édesanyja, a mindennapos kihívásokat pedig humorával teszi könnyebbé. Róla és három gyermekéről szól a 2025 júniusában megjelenő Másképp tökéletes című kötet. A könyv készüléséről és a legfontosabbakról, a gyerekekről beszélgettünk a szerzővel.
A készülő kötet alapját egy blog adja. Nehéz vagy felszabadító volt írni ezt a blogot?
Nagyon könnyű volt, és nagyon felszabadító! 2017-ben írtam az első bejegyzést a nem mindennapi életünk kis kalandozásairól. Ekkor Levi hétéves volt. Nem tudom már felidézni, miért pont akkor kezdtem el írni a napi történéseinket. Talán addigra érett meg bennem, hogy sok olyan gondolat, nézőpont, érzés van a mi világunkban két fordított gyerkőccel, amit érdemes továbbadni mindenkinek. Azt hiszem, onnan indult a dolog, hogy egyre többször kaptam meg azt a kérdést, hogy nahát, te ezt hogy csinálod, hogy egy ilyen nehéz helyzetben is mindig vidám és erős vagy? Olyan sokszor csodálkoztak rá arra az emberek, hogy hogyan lehetséges látszólag ilyen könnyedén venni ezt az életet egy sima és két fordított gyerkőccel, akik ráadásul nem „egyszerűen” fordítottak, hogy elgondolkoztam rajta: ezek szerint az, ahogyan élem az életem a mindenféle gyerkőceimmel, ez valami különleges, inspiráló és sokak számára erőt adó? Innen már jött magától az a gondolat, hogy tegyük ezt láthatóvá, és írjunk arról, hogy is van ez! Azon túlmenően, hogy valóban nagy hatással voltak és vannak ezek az írások mindenkire, aki érintett, nem érintett, van gyereke vagy nincs, egyben egy terápia is számomra, ami által mélyebben fel tudom, fel tudtam dolgozni a saját történetünket.
A kötetben régi, akár többéves történetek is vannak. A könyv készülése során milyen érzés volt visszaolvasni őket? Felkavaró vagy öröm végigmenni a múlt történésein?
Nagyon jó érzés visszaolvasni, mert ez nekem egy terápia. Egyrészt jó érzés látni, hogy honnan hova jutottam, jutottunk, másrészt a rosszabb napokon – mert akárhogy is fogja fel az ember, olyanok mindig vannak – nekem is erőt adnak. A humorral átitatott történetek valahogy leveszik a nagy súlyt az egészről.
Van olyan dolog, amit másképp látsz az írás óta?
Nem igazán. Talán annyi, hogy most már nem akarok mindenáron jól lenni minden helyzetben. Sokkal többször megengedem magamnak, hogy ami fáj, az fájjon, ami nehéz, az lehet egy kicsit nehéz. Nem lehet, és nem is kell mindig jól lenni, optimistán és humorosan látni, megélni a dolgokat. Persze nem szabad beleragadni a drámákba, de erre van a humor, ami, ha már kisírtuk, kidühöngtük, meggyászoltuk magunkat, akkor kihúz minket a legmélyebb pontról is. Az érzéseinket viszont nem szabad elnyomni, én azt vallom. Éljünk meg mindent bátran, a fájdalmat is, a nehezet is, csak ne ragadjunk bele! Ebben tudnak segíteni az ilyen írások, a humor vagy egy támogató közösség.
Te is azt kapod az írástól, amit az olvasóknak adsz általa?
Azt gondolom, igen. Az olvasóknak úgy segít a feldolgozásban, hogy olvassák, nekem úgy segített, hogy írtam.
A kötetben szereplő történetek elsősorban a hasonló cipőben járó, sima és fordított családoknak szólnak vagy a társadalomnak?
Bár nem volt tudatos célom azzal kapcsolatban, kinek készülnek az írásaim, az elmúlt évek visszajelzései azt mutatják, hogy mindenkinek sokat adnak. Akik hasonló cipőben járnak, ők erőt tudnak meríteni abból az energiából, szemléletmódból, hangulatból, amit megjelenítek az írásaimon keresztül. Szerintem nagyon fontos, és nagyon nagy támasz ilyenkor, ha érzi az ember, hogy nincs egyedül ezzel a helyzettel, van kiút, van segítség, van megoldás, mert mindig van. Akik pedig nem érintettek a témában, vagy akár gyerekük sincs, se sima, se fordított, ők is azt jelezték vissza, hogy egy-egy történetünk elolvasása után mindent átértékeltek az eddigi életükben: hogy hol kezdődik a probléma, hogy mi is, ami igazán fontos, hogy megtanultak olyan dolgokat értékesnek látni, amiket eddig természetesnek vettek, például hogy a gyerekük tud beszélni, hogy el tud menni a boltba, mert egészséges, hogy reggel nyugalomban meg tudnak inni egy kávét.
A történetetek későbbi időszakát is tervezed megosztani az olvasókkal?
Igen, mindenképp! Egy ideje kevesebb írást osztok meg. Ennek egyrészt az időhiány az oka, másrészt az, hogy azt gondolom, körbeértünk, és minden olyan helyzetről, érzésről és gondolatról írtam már, ami felmerül egy sima és két fordított gyerekkel. Ők ugye nagyon lassan fejlődnek, és hiába telt el hét-nyolc év, nagyjából most is ugyanezek történnek velük/velünk. Amiről még szeretnék írni a későbbiekben, az például az, hogy mi van ilyenkor a sima tesóval, hol van ő ebben az egészben? Mi van a szülőkkel, hogyan lehet új életet kezdeni egy válás után ezzel a csomaggal?
Ha egyetlen dolgot elérhetnél ezzel a kötettel, mi lenne az?
Hogy találja meg mindenki a boldogságot az életében.
A blogbejegyzések hét-nyolc évesek, így a gyerekek még ténylegesen gyerekek, mostanra azonban kamaszok. Mi történt veletek azóta?
Ha ezt most mind leírnám, az egy külön könyv lenne! Ami nagy változás volt, hogy elváltunk, aminek lassan öt éve már. A gyerekek azóta sajnos össze-vissza vannak: Levi egy éve az édesapjával él, Bálint velem, Kitti pedig a nagyszülőkkel, mert nem bírta tovább ezt az életmódot. Nem kis logisztika összeszervezni őket, hogy együtt is legyenek, és az élete is működjön mindenkinek, de azt hiszem, egész jól sikerül ezt is menedzselni, és bár talán nem ez a legtipikusabb felállás, de szerintem nálunk így most mindenki boldog. Tavaly készült egy fantasztikus fotósorozat az életünkről Lettner Krisztina fotográfus által. A képek Hégető Honorka sajtódíjat is nyertek, és azóta egy vándorkiállítást is elindítottunk velük, amely célja, hogy az ilyen családok életét is láthatóvá tegyük.
A fiúknál egyébként nagy változások nincsenek, ahogy már említettem, lassan fejlődnek, de természetesen nőnek ők is, mint a bolondgomba! Szerencsére a Mazsola Kuckó Alapítványnak mostanra lett egy nagyon klassz segítő csapata, így egyre több időt tudok Kittivel tölteni, illetve egyre több idő van saját magamra is. Jógaoktatóként, coachként és kineziológusként tevékenykedem, ha nem az alapítvány ügyeit intézem.
